Soha nem gondoltam volna, hogy van rosszabb a hasmenésnél. Pedig van. A fekélyes mandula. Emberek, ez mindent visz, esküszöm. Szombat este még jóhiszeműen ellézengtem itthon, viszont vasárnap reggel, mikor olyan szinten feldagadt mindkét drága, mintha a helyükön két megtermett dió lenne... Azt hittem, megőrülök.
Végigszenvedtem a hétvégét (mert ugyan mi mást tehettem volna?), aztán hétfőn levánszorogtam az orvoshoz, aki:
-kiírt a hétre, aminek először örültem, viszont így két nap elteltével fellépett az a jelenség, amit mindenki ismer. Aha. Minden akkor történik, ha te történetesen a betegágyat nyomod. Így van.
-kiírt némi Klacidot
-és persze legjobbakat kívánt, "majd kipihened" címszó alatt.
Köszi.
Amíg két napig szenvedtem, megnéztem vagy hat filmet, amik egyenként legalább másfél órásak, annyi teát ittam mint egy ló, és persze döglöttem egész nap. Így egész jó állapotban most már belátom, hogy a Klacid tényleg csodákra képes, két nap alatt helyre rakott. Amit nem is bánok. Ugyanis nem volt valami szívmelengető érzés két túl méretes nyirokszerv kíséretében élni a kis mindennapjaimat.
Nem bírtam ki, hogy ne keressek rá:D
(Ezer bocs ezért a képért, de most komolyan, ilyen undormány van az én számban is? Jézusom...)
És persze sose maradhat ki a nagy dilemma: az igazolás ellenére bemenjünk-e pár napra a gimibe, avagy ne? Ilyen esetekben mindig ott kacsingat a kisördög, hogy csak be kéne menni, viszont rendszerint az ágy győz. Ki a bánat kelne fel önszántából hajnalban, ha igazolva vannak a napok? Egy biztos: GDCR semmi esetre sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése